Author Archives: fazi

Átvették az Erdélyi Oscart

2020 november 9, Kaáli Nagy Botond, Népújság

Marosvásárhelyiek a díjazottak között

Múlt szombaton adta át idei díjait az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület. Az 1885-ben alakult közművelődési civil szervezet idén ünnepelte fennállásának 135. évfordulóját, ezen alkalomkor adták át a kolozsvári kétágú templomban az évenként kiosztott díjakat a kultúra és közművelődés különböző területein kiemelkedő tevékenységet folytató szakembereknek – szám szerint tizenkettőt, a díjazottak között pedig három marosvásárhelyi személyiséget, illetve intézményt is találhatunk. 

Az EMKE elsődleges célja a szórványban élő magyarság művelődési életének támogatása, segítése, létrehozója az erdélyi magyar polgárság és nemesség, alaptőkéjét pedig gróf Kun Kocsárdnak köszönheti. Az 1989 után újjáalakult EMKE évente kiosztott, igen rangosnak számító díjait Erdélyi Oscarnak is nevezik, az idén a díjkiosztó ünnepséget és emléktábla-avatást online kísérhette figyelemmel a nagyközönség az egyesület Facebook-oldalán. 

Ami a marosvásárhelyi díjazottakat illeti, lapunk munkatársa, Bodolai Gyöngyi újságíró, szerkesztő az EMKE Spectator-díjában részesült „több évtizedes munkásságáért, különös tekintettel a mezőségi szórványközösségek életét bemutató írásaira, valamint kiemelkedő egészségügyi szakcikkeire”. Bodolai Gyöngyi méltatását Karácsonyi Zsigmond főszerkesztő vállalta el, írását mellékelten közöljük. 

 Bodolai Gyöngyi és Kilyén Ilka, a laudáció bemutatója   Fotó: Bodolai Balázs

Az EMKE Kallós Zoltán-díját ugyancsak marosvásárhelyi személyiség hozhatta haza: Fazakas János táncművész „a néptánchagyományok továbbadását szolgáló több évtizedes oktatói és közművelődési munkássága elismeréseképpen” kapta a díjat, amellyel kapcsolatosan kérdésünkre megjegyezte: – Nagyon nagy megtiszteltetés számomra ez a díj, mert Kallós Zoltán-díjat idén adtak át először, és éppen én kaptam meg. Első lehettem egy – gondolom – hosszú sorban. Nagyon örvendek neki. Még egy aranykeresztem van a tavalyról és ez – soha nem a díjakat hajtottam, csak dolgoztam, tanítottam. És nagyon jólesik, hogy a munkásságomat ekképpen is elismerték.

„Fazakas János – a továbbiakban Fazi bácsi – 1960-ban született. Szentháromságon nőtt fel, belülről megismerve és megtapasztalva a paraszti tánckultúrát. (…) A kilencvenes évektől kezdődően a Maros Művészegyüttes is a folklór eredeti formája felé fordult. (…) 1990-ben csatlakozott Fazi bácsi, és nyugdíjazásáig, 2011-ig maradt az együttes kötelékében. Mind hivatásos előadóként, mind aktív nyugdíjasként néptáncot oktatott iskolai keretek közt csoportoknak, baráti társaságoknak, felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt Marosvásárhely mellett Mezőmadarason, Nyárádszentbenedeken, Erdőcsinádon, Mezőbodonban, Székelykálban, a jobbágytelki tánctáborban és szerte a nagyvilágban. Mivel 1992-ben egy japán turnén az ottani szervezők felfigyeltek angolnyelv-tudására és pedagógiai készségeire, meghívást kapott, hogy térjen vissza oktatni. Azóta évente járt Japánban, de meghívták Tajvanba és Hongkongba is. (…) De mit használna nekünk a közel lévő világ, ha nem lennénk mi is közel hozzá, ha nem lenne egy csupa mosoly barátunk, akit ismerünk, aki hatvanévesen beszél angolul és japánul, aki Sinkanszen vonatokkal lövi a képeket Facebookra, aki tánctanár létére weboldalt programoz, tisztában van a CNC-gépek képességeivel, miközben kertet gondoz, farag, és mindeközben emberi, közülünk való, hozzánk közel álló. Rajta keresztül nézve a világ megérthető, felfogható, tehát szerethető. Fazi bácsi barátsága nem csak néhány személy kiváltsága, általa ismerik a világot a mezőbodoni, mezőmadarasi és erdőcsinádi gyerekek is” – írta a méltató, György Attila.

Fazakas János

Szintén EMKE-díjat kapott a Marosvásárhelyi Rádió magyar szerkesztősége: a Janovics Jenő-díjat a magyarságért, valamint a közművelődés terén végzett munkájuk elismeréseképpen adta át az egyesület a szerkesztőség képviseletében Kolozsvárra érkezett Szász Attila főszerkesztőnek, aki kérdéseinkre válaszolva elmondta: – Köszönjük az EMKE-nek az elismerést, ami ezekben a nagyon nehéz, zavaros és elbizonytalanító időkben fontos megerősítést jelent számunkra arra vonatkozóan, hogy az irány jó, a munkánk látható, és az EMKE, az erdélyi magyar kultúra meghatározó intézménye értékeli azt. A köszönet a 62 éves Marosvásárhelyi Rádió mindenkori kollégáit illeti, az intézmény munkájához nagyon sok ember járult hozzá az elmúlt évtizedekben. A gálára Nagy Miklós Kund egykori rádiós munkatársunk írt laudációt, ő is megfogalmazta az utóbbi időszak legfontosabb állomásait: 2013-ban váltunk egész napossá, bővítettük a frekvenciahálózatunkat. Úgy gondoljuk, közszolgálati teendőinket nemcsak a tájékoztatás, szórakoztatás és nevelés által kell biztosítani, hanem részeseivé kívánunk válni a közösség mindennapjainak, eseményeket szervezünk különböző területeken. Nincs a munkaköri leírásunkban, de szükség van ezekre az akciókra. Ezek a tevékenységek hozzájárulnak az intézményünkről kialakult kép megalkotásához. Ma már nem elég „csak” egy rádiónak lenni. Tévéként is működünk, ha szükséges, és az online világban is próbálunk minél hangsúlyosabban jelen lenni – mi nem csak egy rádió vagyunk. 

„A Marosvásárhelyi Rádió magyar adása egyébként a kezdetekkor napi félórás műsort sugárzott, ma, 62 évesen, a nap minden órája az övé. Ez az intézmény egyik legnagyobb fegyverténye. (…) A munkatársaknak sok nehézséggel kellett megküzdeniük, a sors, a természet, a társadalom, a diktatúra komoly erőpróbák elé állította a szerkesztőséget az indulástól egészen a hatalmi telefonutasítással bekövetkezett 1985-ös megszüntetésig. 89 végén sokan vállalták a főnixsors kockázatát, újraindították a Marosvásárhelyi Rádiót, majd sorra érkeztek a fiatalok is, nélkülük sokkal problematikusabb lett volna a megújulás. De lényegében sohasem volt könnyű a médiában, és tagadhatatlanul ez tapasztalható ma is. Annál nagyobb a siker öröme, a kedvező visszhang elégtétele. (…) Az eltelt három évtizedben fontos megvalósítások születtek a Marosvásárhelyi Rádió életében. 2013-tól egész napos műsorral, majd 2018-tól napi 24 órán át magyarul sugárzó rádióként még tovább gazdagíthatták a műsorrácsot, erősíthették a közszolgálatiságot, gyarapíthatták a rétegműsorokat. Az éjszakai műsorsáv vonzerejét is növelhették. Ez is magyarázza, miért a marosvásárhelyi a leghallgatottabb honi magyar nyelvű rádió. A felmérések szerint mintegy kétszázezren hallgatják naponta. (…) Az EMKE idei Janovics Jenő-díjasa is több mint egy rádió. Marosvásárhely kulturális, szellemi életének meghatározó, tekintélyes szereplője” – írta méltatásában Nagy Miklós Kund.

Szász Attila átveszi az EMKE-díjat 

Fotó: Bodolai Balázs

Bodolai Gyöngyi laudációja 

A díjazottak méltatásakor már-már közhelyszerű kijelenteni, hogy jól döntött a bíráló testület, és a kiszemelt alkotó, kultúraszervező vagy művész már nagyon régen megérett a rangos elismerést jelentő kitüntetésre. Természetesen ez Bodolai Gyöngyi esetében is elmondható, hisz több mint három évtizednyi közszolgálati tevékenységét számos alkalommal jutalmazták szakmai vagy állami grémiumok. Egészségügyi szakújságíróként nemcsak a közéleti napilap megkövetelte penzumra futotta erejéből, hanem a marosvásárhelyi magyar orvosképzés fénykorának még élő tanárait faggatva kötetbe rendezett mementót állított interjúfolyamával. A kolozsvári bölcsészkaron belé nevelt konoksággal kereste, keresi jól célzott kérdéseire a válaszokat az anyanyelvi közoktatás visszásságait feltáró vagy a szórványlét szorításában élők heroikus hétköznapjaiban búvárkodó írásaiban. Elsőként foglalkozott, már a kilencvenes évek elején, a marosvásárhelyi katolikus iskola újralétesítésének gondolatával, azok után, hogy a hozzá forduló, vissza-visszatérő öregdiákok rajta keresztül kaptak fórumot nemcsak emlékezéseikhez, hanem iskolafeltámasztó erőfeszítéseikhez is. Közben vasárnaponként a Maros-Mezőség romosodó templomaihoz, egy-két lélekre zsugorodott protestáns gyülekezeteibe vitte el saját gépkocsijával az apostoli küldetést vállaló presbitert, faggatta sorvadó közösségi léttel küszködő, anyanyelvébe kapaszkodó nemzettársainkat. De még ennél is többet tett. Látva a szomjat és a szükséget, adományokat vitt. Hol könyvtárnyi gyermekirodalmat az egyik faluba, hol kiselejtezett, de még használható számítógépet a községközpont iskolájának. Soha nem tudott megmaradni a hírlapíró ketrecében. Mindegyre kilépve szerepéből, nemcsak megfigyelője, hanem cselekvő részesévé is vált közössége életének. Igazi transzilván újságírói attitűd. Mert nem elég a kiáltó szó, ha elmarad a cselekedet. Az értékmegőrzés és a közösségépítés. Így gondolta, így cselekedett az EMKE Spectator-díja létrehozását szorgalmazó néhai televíziós újságíró, a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének egykori elnöke, Csép Sándor is. Ezért is úgy vélem, méltó társaságba kerül Bodolai Gyöngyi. Ez fordítva is igaz: büszke lehet az a társaság, amelynek tagja Bodolai Gyöngyi, mert a díj odaítélése nemcsak a kitüntetettet minősíti, hanem az adományozót is. 

Karácsonyi Zsigmond, a Népújság főszerkesztője

III. Visai Tánctábor

Minden vélemény számít!

• Visa – Kolozs megye

• 2020. július 27 – augusztus 2

• visai és mezőkeszüi táncok

– inyenc

– népdaloktatás

– esténként táncház l
– maximális létszám – 100 fő

– részvételi díj:
– Hu. -19.900.- HUF, Plusz a szállás és étkezés díja
– családoknál 30.000.- HUF
– sátorral 24.000.- HUF

– jelentkezés, a jelentkezési sorrendben

https://visaitabor.hu/

2019 szeptember 6, Farkas Endre, MASZOL

Hat erdélyi magyar személyiség kapott magyar állami kitüntetést Csíkszeredában

2019 szeptember 6, Farkas Endre, MASZOL

A szerző felvételei

Az augusztus 20-i magyar nemzeti ünnep alkalmából Áder János, Magyarország köztársasági elnöke által adományozott állami kitüntetéseket adtak át hat erdélyi magyar személyiségnek Csíkszeredában, csütörtökön. A díjazottak az erdélyi magyar közösség érdekében kifejtett munkásságukért részesültek a kitüntetésekben, amelyeket Tóth László főkonzul adott át.

Bensőséges ünnepség keretében köszöntötték azt a hat erdélyi magyar személyiséget, akik munkásságukkal, pályafutásukkal méltán rászolgáltak arra, hogy Magyarország is elismerést nyújtson nekik.

Gazda Klára néprajzkutató, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Magyar Néprajz és Antropológia Intézetének nyugalmazott egyetemi docense a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét vehette át. A néprajztudós a tárgyi kultúra, a gazdálkodás, életforma és a népköltészet területén végzett jelentős kutatásokat Székelyföld és Moldva különböző régióiban.

Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesült Demeter Lajos, a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár nyugalmazott könyvtárosa, aki könyvtári munkássága mellett jelentős helytörténeti munkák szerzője, számos történeti kutatás résztvevője.

Fazakas János néptáncpedagógus, a Maros Művészegyüttes volt tagja szintén Magyar Arany Érdemkeresztet vehetett át. Néptáncos tevékenysége mellett Maros megye legkisebb falvaiban és a Távol-Kelet több országában is szívvel-lélekkel oktatta és oktatja a mai napig is a hagyományos magyar tánckultúra lépéseit.

Magyar Arany Érdemkereszttel tüntették ki Vetró András temesvári születésű szobrászművészt is. A 41 éven át Kézdivásárhelyen, a Nagy Mózes Líceumban tanító képzőművész köztéri alkotásai nem csak szülőföldjén, de számos helyen a Kárpát-medencében és Európa több városában is megtalálhatóak.

Ferencz Sándor Csaba karnagy, a Nyárádszeredai Elméleti Líceum nyugalmazott zenetanára Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetésben részesült. A nyugdíjas zenetanár több kórus és dalkör alapítója és vezetője volt hosszú pályafutása során, ezen kívül több jelentős kulturális esemény kezdeményezése és szervezése köthető a nevéhez.

Szintén Magyar Ezüst Érdemkeresztet vehetett át munkásságáért Antal Zsolt táncművész, táncoktató, koreográfus, a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes egyik alapító tagja. A mai napig aktív néptáncos koreográfusként és alkotóként is kipróbálta magát a néptánc világában eltöltött évtizedek alatt.

A kitüntetettek a díjak átvétele után meghatódva mondtak köszönetet a magyar államnak az odafigyelésért, valamint családtagjaiknak, barátaiknak, egykori és mai munkatársaiknak, akik nélkül nem lehettek volna képesek ilyen szakmai sikerek elérésére. A díjazottak mindegyike egyetértett abban, hogy amíg egészségük, erejük engedi, tovább szeretnék folytatni munkásságukat a jövőben is.

2019 szeptember 8, Gligor Róbert László, Népújság

Ferencz Csaba és Fazakas János magyar állami kitüntetést kapott

Népújság, 2019 szeptember 8, Gligor Róbert László

Az erdélyi magyar közösségért végzett munkássága elismeréseként hat erdélyi személyiség részesült magyar állami kitüntetésben múlt héten. Az Áder János köztársasági elnök által az augusztus 20-i nemzeti ünnep alkalmából adományozott kitüntetéseket Tóth László főkonzul adta át csütörtök este Magyarország csíkszeredai főkonzulátusán.

Az idei kitüntetettek közül Antal Zsolt táncművész, táncoktató, koreo-gráfus, a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes tagja Magyar Ezüst Érdemkeresztet vehetett át, Demeter Lajos, a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár nyugalmazott könyvtárosa Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesült. Gazda Klára néprajzkutató, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Magyar Néprajz és Antropológia Intézetének nyugalmazott egyetemi docense a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét vehette át, Vetró András temesvári születésű, kézdivásárhelyi szobrászművészt Magyar Arany Érdemkereszttel tüntették ki. Maros megyéből két személy vehetett át kitüntetést, a nyárádszeredai Ferencz Sándor Csaba nyugalmazott zenetanár, karnagy és a marosvásárhelyi Fazakas János nyugalmazott néptáncos, néptáncpedagógus.

Ferencz Csaba ezüst érdemkeresztet vehetett át  (Fotó: facebook.com)

Ferencz Sándor Csaba 1941-ben született Gyergyócsomafalván, első kórusélményeit második osztályos korában szerezte, amikor sógora mellett Tekerőpatakon és Borszéken énekelt. A család néhány év múlva Marosvásárhelyre költözött, így ő is itt végezte középiskolai és víz-gáz szerelői tanulmányait, majd a sorkatonaság elől „menekülve” a helyi főiskola újonnan indult zenei szakára felvételizett. Elvégzése után Margittán tanított két évig, majd hazajött a marosvásárhelyi rajoni művelődési igazgatóságra, azt követően Koronkában volt művelődési igazgató. 1968-ban került Nyárádszeredába, ahol 2003-ban történt nyugdíjazásáig az általános és középiskola kórusait vezette. Kórusaival 1969–1974 között a nyárádmenti kórustalálkozók résztvevője volt, majd 1988-tól a művelődési otthon addigi vegyes karát vette át, amely lassan női karrá alakult át, és 1991-től Bocskai István Dalkör néven működik máig Ferencz tanár úr irányításával. 2011-től a jobbágyfalvi Nagy Ferenc férfikar karvezetője is.

Kérdésünkre elmondta: olyan családban nőtt fel, ahol a zene mindennapos dolog volt, és úgy belenőtt a kórusok világába, hogy egész életében természetes volt számára az, hogy kórust vezet, és ezt ezután is szeretné folytatni. A kitüntetés híre meglepetés volt számára, és az volt az első kérdés, ami benne felvetődött, hogy megtett-e mindent, amit megtehetett, azután pedig az rögzült benne, hogy azok „hozták helyzetbe”, akikkel dolgozott, azaz az általa irányított kórusoknak köszönheti ezt az elismerést, főleg a Bocskai női karnak, amelyet harminc éve vezet. Múlt héten „több évtizedes zenepedagógusi pályája, valamint a nyárádszeredai kórusmozgalom szervezésében vállalt szerepe elismeréseként” vehette át a Magyar Ezüst Érdemkeresztet.

Fazakas János 1960-ban született Nyárádszeredában, de szentháromsági családban nőtt fel. A tánc szeretetét „otthonról, Szentháromságról” hozta. Táncolt a marosvásárhelyi Forrás néptáncegyüttesnél a táncházban, valamint a sepsiszentgyörgyi Vadrózsák együttesnél. Szülőföldjéhez 1989 után is hű maradt, 1990-ben került a marosvásárhelyi Maros Művészegyütteshez, ahol 2011-ben történt nyugdíjazásáig néptáncosként dolgozott.

Már hivatásos táncos karrierje előtt néptáncoktatással foglalkozott. Jelenleg Mezőmadarason, Mezőbodonban, Erdőcsinádon, Székelykálban és Marosvásárhelyen tanít, nyaranta néptánctáborokban, de felkérésekre tanított a csíkszeredai Hargita Nemzeti Székely Népi Együttesnél és a székelyudvarhelyi Kékiringó néptánc- együttesnél is, továbbá a csernakeresztúri szórványban a bukovinai székelyek körében is.

Nemcsak Erdélyben, hanem Európában és a Távol-Keleten is elismert néptáncoktató ma is, 1993 óta évente Japánban oktat japán nyelven erdélyi néptáncot, és többször is meghívást kapott Tajvanba és Hongkongba is. Világszerte ismeri a néptáncos közösség, a mezőségi domboktól Tokióig. Múlt héten néptáncpedagógusként vehette át a Magyar Arany Érdemkeresztet, ezt követően lapunknak elmondta: az oktatói munka az életet jelenti számára, és amíg bírja, ezt szeretné végezni. Amit otthonról hozott és hozzátanult, azt szeretné megtanítani vagy visszatanítani. Falvakon már hiányzanak a táncos alkalmak, ahol a gyerekek megtanulhatnák a néptáncot, csak néptánc-csoportokban, tánctáborokban van lehetőségük a tanulásra.

A nyáron Marosvásárhelyen is szalmakalapban járó, mindig vidám, mosolygós arcú „Fazi” a múlt héten még a szentegyházi gyermekfilharmónia táborában oktatott, a hétvégét már zsűrizéssel töltötte a tizenharmadik erdélyi néptánc-antológián Sepsiszentgyörgyön. A kettő között vehette át a kitüntetést „a Kárpát-medencei néptánchagyományok megőrzését és továbbadását szolgáló több évtizedes művészi és oktatói munkája elismeréseként”.

Fazakas János arany érdemkeresztet vehetett át  (Fotó: facebook.com)

2019 július 16, Gligor Róbert László, Népújság

Tánctól zajos Jobbágytelke


Népújság, 2019 július 16, Gligor Róbert László

Vasárnap este huszonegyedik alkalommal nyitotta meg kapuit a marosszéki népzene- és néptánctábor Jobbágytelkén, idén is kétszáz körüli résztvevővel, akik az anyaországból, de még a  tengerentúlról is a felső-nyárádmenti faluba utaztak egy hétre.

Egy hétre ismét Jobbágytelke lett a (néptánc)világ közepe, számos ismerős és ismeretlen néptánc- és népzenekedvelő fiatal és kevésbé fiatal lepi el a falut, sátrat vernek az udvarokon, elfoglalják a családi házak üres szobáit, éjjel-nappal zeneszó és csujjogatás hallatszik a kultúrotthon irányából, megpezsdül az egyébként nyugodt település, még az idős asszonyok is kiülnek a kapu elé a kispadra, szemügyre venni s meghányni-vetni azt, ami a faluban történik.


Fotó: Gligor Róbert László

A pihenni vágyók tartózkodjanak a táborban való részvételtől – figyelmeztetnek a szervezők, és gondoskodnak is arról, hogy aki mégis idemerészkedik, annak legyen mitől megizzadnia. Hétfő és szombat között mezőpaniti, nyárádselyei és általános nyárádmenti táncrendet sajátíthatnak el a kezdő és haladó résztvevők László Csaba, László Zsolt, László Bartha Ildikó, Fazakas János „Fazi” és Molnár Rozália irányításával, míg Farkas Sándor és Kásler Magda marossárpatakit tanít az ínyenceknek. Népdalokat Kásler Magda oktat, míg Sinkó András szakfelügyelete alatt népi hangszeroktatás zajlik.
Ott találtuk a foglalkoztatáson a 82 éves Csiszár Aladár magyarpéterlaki cigányprímást is, akinek zenekara is jelen van a hét folyamán a Magos, a Cinige, az Öves együttesek, valamint Moldován István „Kuki” zenekara mellett az oktatásokon és az esti táncházakban, ahol adatközlő zenészek, táncosok és énekesek sárpataki, sáromberki és selyei táncokat is bemutatnak, majd hajnalig lehet ropni, de lesz okszitán népzenei koncert is, míg a zárógálán a szigetszentmiklósi Szépszivárvány együttes lép fel. A gyerekek sem unatkozhatnak, Szakács-Mikes Júlia és Szakács-Mikes István irányításával a héten a néptánc mellett az aratás, cséplés, szalmaválogatás, -fonás és -kalapkészítés, szőnyegszövés, üvegfestés, csuhévirág-készítés részleteibe tekinthetnek be. Délutánonként az érdeklődő felnőtteknek lesznek szakmai előadások a tanya és a város közötti migrációról, a mikházi ferences szerzetesekről, növényi festésről, ezenkívül megemlékeznek a néhai Balla Antalról is, és a csűrmoziban délutánonként dokumentumfilmet vetítenek a magyar csárdásról. Állandó programként látogatható a falumúzeum, a fotókiállítás, esténként pedig nem lesz üres a folkkocsma sem. Szombaton megrendezik a hagyományos íjászvetélkedőket, az esti gálaműsorban pedig a résztvevők bemutatják a tanultakat, majd egy utolsó fergeteges táncházzal búcsúznak Jobbágytelkétől.

A tábori információs irodán megtudtuk: hétfőn délben a résztvevők száma megközelítette a kétszázat, előzetesen mintegy százan jelentkeztek be, de jött két anyaországi és egy erdélyi csoport is, és internetes bejelentkezés nélkül érkezetteket is fogadtak. A résztvevők zöme anyaországi és erdélyi, de vannak Angliából, Finnországból, Szlovéniából, az Amerikai Egyesült Államokból és a Távol-Keletről is.

Olyan világban élünk, amikor nincs időnk egymásra, amikor egyre kevesebben vannak azok, akik összefogják a közösséget, akik próbálják egymásnak átadni a legjobbat. Ez a tánctábor annak példája, hogy mégis léteznek ilyen emberek, hiszen itt mindenki ugyanazért a célért van: megmutatni, hogy él még az őseinktől kapott érték, a hagyomány, a népzene és néptánc – mondta tábornyitó beszédében Barabási Ottó polgármester.