Author Archives: fazi

III. Visai Tánctábor

Minden vélemény számít!

• Visa – Kolozs megye

• 2020. július 27 – augusztus 2

• visai és mezőkeszüi táncok

– inyenc

– népdaloktatás

– esténként táncház l
– maximális létszám – 100 fő

– részvételi díj:
– Hu. -19.900.- HUF, Plusz a szállás és étkezés díja
– családoknál 30.000.- HUF
– sátorral 24.000.- HUF

– jelentkezés, a jelentkezési sorrendben

https://visaitabor.hu/

2019 szeptember 6, Farkas Endre, MASZOL

Hat erdélyi magyar személyiség kapott magyar állami kitüntetést Csíkszeredában

2019 szeptember 6, Farkas Endre, MASZOL

A szerző felvételei

Az augusztus 20-i magyar nemzeti ünnep alkalmából Áder János, Magyarország köztársasági elnöke által adományozott állami kitüntetéseket adtak át hat erdélyi magyar személyiségnek Csíkszeredában, csütörtökön. A díjazottak az erdélyi magyar közösség érdekében kifejtett munkásságukért részesültek a kitüntetésekben, amelyeket Tóth László főkonzul adott át.

Bensőséges ünnepség keretében köszöntötték azt a hat erdélyi magyar személyiséget, akik munkásságukkal, pályafutásukkal méltán rászolgáltak arra, hogy Magyarország is elismerést nyújtson nekik.

Gazda Klára néprajzkutató, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Magyar Néprajz és Antropológia Intézetének nyugalmazott egyetemi docense a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét vehette át. A néprajztudós a tárgyi kultúra, a gazdálkodás, életforma és a népköltészet területén végzett jelentős kutatásokat Székelyföld és Moldva különböző régióiban.

Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesült Demeter Lajos, a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár nyugalmazott könyvtárosa, aki könyvtári munkássága mellett jelentős helytörténeti munkák szerzője, számos történeti kutatás résztvevője.

Fazakas János néptáncpedagógus, a Maros Művészegyüttes volt tagja szintén Magyar Arany Érdemkeresztet vehetett át. Néptáncos tevékenysége mellett Maros megye legkisebb falvaiban és a Távol-Kelet több országában is szívvel-lélekkel oktatta és oktatja a mai napig is a hagyományos magyar tánckultúra lépéseit.

Magyar Arany Érdemkereszttel tüntették ki Vetró András temesvári születésű szobrászművészt is. A 41 éven át Kézdivásárhelyen, a Nagy Mózes Líceumban tanító képzőművész köztéri alkotásai nem csak szülőföldjén, de számos helyen a Kárpát-medencében és Európa több városában is megtalálhatóak.

Ferencz Sándor Csaba karnagy, a Nyárádszeredai Elméleti Líceum nyugalmazott zenetanára Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetésben részesült. A nyugdíjas zenetanár több kórus és dalkör alapítója és vezetője volt hosszú pályafutása során, ezen kívül több jelentős kulturális esemény kezdeményezése és szervezése köthető a nevéhez.

Szintén Magyar Ezüst Érdemkeresztet vehetett át munkásságáért Antal Zsolt táncművész, táncoktató, koreográfus, a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes egyik alapító tagja. A mai napig aktív néptáncos koreográfusként és alkotóként is kipróbálta magát a néptánc világában eltöltött évtizedek alatt.

A kitüntetettek a díjak átvétele után meghatódva mondtak köszönetet a magyar államnak az odafigyelésért, valamint családtagjaiknak, barátaiknak, egykori és mai munkatársaiknak, akik nélkül nem lehettek volna képesek ilyen szakmai sikerek elérésére. A díjazottak mindegyike egyetértett abban, hogy amíg egészségük, erejük engedi, tovább szeretnék folytatni munkásságukat a jövőben is.

2019 szeptember 8, Gligor Róbert László, Népújság

Ferencz Csaba és Fazakas János magyar állami kitüntetést kapott

Népújság, 2019 szeptember 8, Gligor Róbert László

Az erdélyi magyar közösségért végzett munkássága elismeréseként hat erdélyi személyiség részesült magyar állami kitüntetésben múlt héten. Az Áder János köztársasági elnök által az augusztus 20-i nemzeti ünnep alkalmából adományozott kitüntetéseket Tóth László főkonzul adta át csütörtök este Magyarország csíkszeredai főkonzulátusán.

Az idei kitüntetettek közül Antal Zsolt táncművész, táncoktató, koreo-gráfus, a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes tagja Magyar Ezüst Érdemkeresztet vehetett át, Demeter Lajos, a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár nyugalmazott könyvtárosa Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesült. Gazda Klára néprajzkutató, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Magyar Néprajz és Antropológia Intézetének nyugalmazott egyetemi docense a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét vehette át, Vetró András temesvári születésű, kézdivásárhelyi szobrászművészt Magyar Arany Érdemkereszttel tüntették ki. Maros megyéből két személy vehetett át kitüntetést, a nyárádszeredai Ferencz Sándor Csaba nyugalmazott zenetanár, karnagy és a marosvásárhelyi Fazakas János nyugalmazott néptáncos, néptáncpedagógus.

Ferencz Csaba ezüst érdemkeresztet vehetett át  (Fotó: facebook.com)

Ferencz Sándor Csaba 1941-ben született Gyergyócsomafalván, első kórusélményeit második osztályos korában szerezte, amikor sógora mellett Tekerőpatakon és Borszéken énekelt. A család néhány év múlva Marosvásárhelyre költözött, így ő is itt végezte középiskolai és víz-gáz szerelői tanulmányait, majd a sorkatonaság elől „menekülve” a helyi főiskola újonnan indult zenei szakára felvételizett. Elvégzése után Margittán tanított két évig, majd hazajött a marosvásárhelyi rajoni művelődési igazgatóságra, azt követően Koronkában volt művelődési igazgató. 1968-ban került Nyárádszeredába, ahol 2003-ban történt nyugdíjazásáig az általános és középiskola kórusait vezette. Kórusaival 1969–1974 között a nyárádmenti kórustalálkozók résztvevője volt, majd 1988-tól a művelődési otthon addigi vegyes karát vette át, amely lassan női karrá alakult át, és 1991-től Bocskai István Dalkör néven működik máig Ferencz tanár úr irányításával. 2011-től a jobbágyfalvi Nagy Ferenc férfikar karvezetője is.

Kérdésünkre elmondta: olyan családban nőtt fel, ahol a zene mindennapos dolog volt, és úgy belenőtt a kórusok világába, hogy egész életében természetes volt számára az, hogy kórust vezet, és ezt ezután is szeretné folytatni. A kitüntetés híre meglepetés volt számára, és az volt az első kérdés, ami benne felvetődött, hogy megtett-e mindent, amit megtehetett, azután pedig az rögzült benne, hogy azok „hozták helyzetbe”, akikkel dolgozott, azaz az általa irányított kórusoknak köszönheti ezt az elismerést, főleg a Bocskai női karnak, amelyet harminc éve vezet. Múlt héten „több évtizedes zenepedagógusi pályája, valamint a nyárádszeredai kórusmozgalom szervezésében vállalt szerepe elismeréseként” vehette át a Magyar Ezüst Érdemkeresztet.

Fazakas János 1960-ban született Nyárádszeredában, de szentháromsági családban nőtt fel. A tánc szeretetét „otthonról, Szentháromságról” hozta. Táncolt a marosvásárhelyi Forrás néptáncegyüttesnél a táncházban, valamint a sepsiszentgyörgyi Vadrózsák együttesnél. Szülőföldjéhez 1989 után is hű maradt, 1990-ben került a marosvásárhelyi Maros Művészegyütteshez, ahol 2011-ben történt nyugdíjazásáig néptáncosként dolgozott.

Már hivatásos táncos karrierje előtt néptáncoktatással foglalkozott. Jelenleg Mezőmadarason, Mezőbodonban, Erdőcsinádon, Székelykálban és Marosvásárhelyen tanít, nyaranta néptánctáborokban, de felkérésekre tanított a csíkszeredai Hargita Nemzeti Székely Népi Együttesnél és a székelyudvarhelyi Kékiringó néptánc- együttesnél is, továbbá a csernakeresztúri szórványban a bukovinai székelyek körében is.

Nemcsak Erdélyben, hanem Európában és a Távol-Keleten is elismert néptáncoktató ma is, 1993 óta évente Japánban oktat japán nyelven erdélyi néptáncot, és többször is meghívást kapott Tajvanba és Hongkongba is. Világszerte ismeri a néptáncos közösség, a mezőségi domboktól Tokióig. Múlt héten néptáncpedagógusként vehette át a Magyar Arany Érdemkeresztet, ezt követően lapunknak elmondta: az oktatói munka az életet jelenti számára, és amíg bírja, ezt szeretné végezni. Amit otthonról hozott és hozzátanult, azt szeretné megtanítani vagy visszatanítani. Falvakon már hiányzanak a táncos alkalmak, ahol a gyerekek megtanulhatnák a néptáncot, csak néptánc-csoportokban, tánctáborokban van lehetőségük a tanulásra.

A nyáron Marosvásárhelyen is szalmakalapban járó, mindig vidám, mosolygós arcú „Fazi” a múlt héten még a szentegyházi gyermekfilharmónia táborában oktatott, a hétvégét már zsűrizéssel töltötte a tizenharmadik erdélyi néptánc-antológián Sepsiszentgyörgyön. A kettő között vehette át a kitüntetést „a Kárpát-medencei néptánchagyományok megőrzését és továbbadását szolgáló több évtizedes művészi és oktatói munkája elismeréseként”.

Fazakas János arany érdemkeresztet vehetett át  (Fotó: facebook.com)

2019 július 16, Gligor Róbert László, Népújság

Tánctól zajos Jobbágytelke


Népújság, 2019 július 16, Gligor Róbert László

Vasárnap este huszonegyedik alkalommal nyitotta meg kapuit a marosszéki népzene- és néptánctábor Jobbágytelkén, idén is kétszáz körüli résztvevővel, akik az anyaországból, de még a  tengerentúlról is a felső-nyárádmenti faluba utaztak egy hétre.

Egy hétre ismét Jobbágytelke lett a (néptánc)világ közepe, számos ismerős és ismeretlen néptánc- és népzenekedvelő fiatal és kevésbé fiatal lepi el a falut, sátrat vernek az udvarokon, elfoglalják a családi házak üres szobáit, éjjel-nappal zeneszó és csujjogatás hallatszik a kultúrotthon irányából, megpezsdül az egyébként nyugodt település, még az idős asszonyok is kiülnek a kapu elé a kispadra, szemügyre venni s meghányni-vetni azt, ami a faluban történik.


Fotó: Gligor Róbert László

A pihenni vágyók tartózkodjanak a táborban való részvételtől – figyelmeztetnek a szervezők, és gondoskodnak is arról, hogy aki mégis idemerészkedik, annak legyen mitől megizzadnia. Hétfő és szombat között mezőpaniti, nyárádselyei és általános nyárádmenti táncrendet sajátíthatnak el a kezdő és haladó résztvevők László Csaba, László Zsolt, László Bartha Ildikó, Fazakas János „Fazi” és Molnár Rozália irányításával, míg Farkas Sándor és Kásler Magda marossárpatakit tanít az ínyenceknek. Népdalokat Kásler Magda oktat, míg Sinkó András szakfelügyelete alatt népi hangszeroktatás zajlik.
Ott találtuk a foglalkoztatáson a 82 éves Csiszár Aladár magyarpéterlaki cigányprímást is, akinek zenekara is jelen van a hét folyamán a Magos, a Cinige, az Öves együttesek, valamint Moldován István „Kuki” zenekara mellett az oktatásokon és az esti táncházakban, ahol adatközlő zenészek, táncosok és énekesek sárpataki, sáromberki és selyei táncokat is bemutatnak, majd hajnalig lehet ropni, de lesz okszitán népzenei koncert is, míg a zárógálán a szigetszentmiklósi Szépszivárvány együttes lép fel. A gyerekek sem unatkozhatnak, Szakács-Mikes Júlia és Szakács-Mikes István irányításával a héten a néptánc mellett az aratás, cséplés, szalmaválogatás, -fonás és -kalapkészítés, szőnyegszövés, üvegfestés, csuhévirág-készítés részleteibe tekinthetnek be. Délutánonként az érdeklődő felnőtteknek lesznek szakmai előadások a tanya és a város közötti migrációról, a mikházi ferences szerzetesekről, növényi festésről, ezenkívül megemlékeznek a néhai Balla Antalról is, és a csűrmoziban délutánonként dokumentumfilmet vetítenek a magyar csárdásról. Állandó programként látogatható a falumúzeum, a fotókiállítás, esténként pedig nem lesz üres a folkkocsma sem. Szombaton megrendezik a hagyományos íjászvetélkedőket, az esti gálaműsorban pedig a résztvevők bemutatják a tanultakat, majd egy utolsó fergeteges táncházzal búcsúznak Jobbágytelkétől.

A tábori információs irodán megtudtuk: hétfőn délben a résztvevők száma megközelítette a kétszázat, előzetesen mintegy százan jelentkeztek be, de jött két anyaországi és egy erdélyi csoport is, és internetes bejelentkezés nélkül érkezetteket is fogadtak. A résztvevők zöme anyaországi és erdélyi, de vannak Angliából, Finnországból, Szlovéniából, az Amerikai Egyesült Államokból és a Távol-Keletről is.

Olyan világban élünk, amikor nincs időnk egymásra, amikor egyre kevesebben vannak azok, akik összefogják a közösséget, akik próbálják egymásnak átadni a legjobbat. Ez a tánctábor annak példája, hogy mégis léteznek ilyen emberek, hiszen itt mindenki ugyanazért a célért van: megmutatni, hogy él még az őseinktől kapott érték, a hagyomány, a népzene és néptánc – mondta tábornyitó beszédében Barabási Ottó polgármester.

2018 junius 6, Menyhárt Borbála, Népújság

Japánban is népszerű a magyar néptánc

Népújság, 2018 junius 6, Menyhárt Borbála

Fazakas János huszonöt éve Japánban is népszerűsíti a magyar hagyományokat, évente egy-két alkalommal erdélyi táncokra oktatja az ottaniakat. Emellett itthon is több gyerek-, valamint felnőttcsoporttal foglalkozik. 

Fazakas Jánost, Fazit néptáncoktatóként, a Maros Művészegyüttes egykori hivatásos táncosaként ismerjük, akinek életében, munkásságában főszerepet kapott az erdélyi magyar hagyományok ápolása, generációkkal szerettette meg egy életre a néptáncot. Huszonöt éve Japánban is népszerűsíti a magyar hagyományokat, évente egy-két alkalommal erdélyi táncokra oktatja az ottaniakat. Emellett itthon is több gyerek-, valamint felnőttcsoporttal foglalkozik. Bár úgy érzi, meg kellene tanulnia már végre nemet mondani, és élvezni a nyugdíjas évek nyugalmát, valahogy mégsem sikerül… mert ez nem munka, hanem életforma. 

– A közösségi oldalon számtalan fotó kering, amelyek Japánban készültek, és amelyekről igen jó hangulatú táncpróbák köszönnek vissza. Hogyan kerültél kapcsolatba a japánokkal?

– A Maros Művészegyüttes táncosaként kerültem ki először Japánba 1992-ben, egy hosszabb turnéra, de a történet kissé régebb kezdődött, mert még mielőtt hivatásos táncos lettem volna, oktató voltam. ’90-ben kaptam útlevelet, és gondoltam, hogy most utazni utazhatok, de nem tudok kommunikálni, ezért nekifogtam angolul tanulni. Amikor Japánba kerültünk ’92-ben, három műsorral készültünk, de volt helyzet, amikor a japánokat kellett tanítani. Lőrincz Lajos táncmester mondta akkor, hogy Fazi, te tudsz tanítani, tudsz angolul is, tessék hát tanítani. Így kezdődött. Amikor visszahívtak tanítani, mondtam, hogy ha meghívtok, én bizony japánul fogok tanítani. Azóta évente egyszer-kétszer megyek ki, ilyenkor általában két-három hétig vagyok ott. Ha összeszámolom, az életemből eddig összesen két évet töltöttem ott.

– Honnan az érdeklődés a japánok részéről a magyar táncok iránt?

– Japánban vannak úgymond nemzetközi néptánccsoportok, ami azt jelenti, hogy bármely országnak a táncát táncolják, főleg a balkániak: a görög, makedón, szerb, bolgár, román táncok iránt érdeklődnek. Az ő táncaikról tudni kell, hogy a legtöbb kötött körtánc, lánctánc, tehát talán csak a lábuk lép ritmusra. Ehhez viszonyítva a mi erdélyi táncaink teljesen másak, párosan ropjuk, kevés bennük a reneszánsz eredetű vonulós elem. Ez számukra teljesen más világ. A japán társadalomban nem szokás, hogy amikor találkozunk, kezet fogunk egymással. Ők, ha találkoznak, meghajolnak. A mi táncaink velejárója, hogy meg kell fogni a partnert, irányítani kell, ez nekik már az elején nagy sokk volt. Sokszor látom, hogy ott van a keze, de nem fogja a partnert, teljesen új szituáció a férfi számára, hogy meg kell fognia a nő derekát. Ez nem azt jelenti, hogy ridegebb emberek, csupán a kultúrájuk más. Az ő táncaik szólisztikus jellegűek, tehát van egy mozdulatsor, megy a zene, és mindenki ugyanazt a mozdulatsort csinálja végig, többször egymás után. És akkor jövök én azzal, hogy tessék megfogni, megforgatni a lányt, az pedig hagyja magát vezetni.

– Hogyan kommunikálsz a japán tanítványaiddal? 

– Először angolul tanítottam őket, aztán amikor jött annak idején a meghívás, hogy ne maradjak hazugságban, gyorsan megvettem egy kezdőknek szóló japán nyelvkönyvet, angolul, és két audiokazettát is vásároltam mellé, és kezdtem az ő nyelvükön is tanulni.

– Milyen táncokat tanítasz nekik? Sikerül-e ebben a távol-keleti országban elsajátítani az erdélyi kultúra ezen szeletét? 

– Japánban sikerélményeim vannak. Erdélyi táncokat tanítok: magyart, románt, cigányt, mikor mit kérnek. Volt, amikor megmondták konkrétan, hogy egy bizonyos falunak a román, magyar és cigány táncait szeretnék megtanulni. De az is előfordult, hogy egy hétvégén háromféle cigánytáncot kértek. Az idén úgy sikerült, hogy minden társaság mást igényelt. Sokan eljönnek erdélyi táborokba, illetve vannak olyanok, akik a tánctanulás hatására nekifognak magyarul tanulni, megtanulják a magyar énekeket, csujogatásokat. Ez furcsa a magyar fülnek, ugyanis nincs elég hangjuk, magánhangzójuk például csak öt van, amiket használnak és egy mássalhangzó, a többi kettős hang. Emiatt amikor csujogatnak meg énekelnek, az a magyar fülnek igen érdekesen hangzik. De tény, hogy nagyon komolyan veszik a tanulást. Nemcsak a táncfigurákat tanítom meg nekik, hanem elmesélem, hogy milyen szokás áll a hátterében.

– Van kedvenc magyar táncuk?

– Sokan táncolnak mezőségit, palatkait, van aki ördöngösfüzesit is, de egyik kedvenc szerintem a kalotaszegi. Olyan is volt, hogy az erdőcsinádi Gyöngykoszorú 20. évfordulójára sikerült elhoznom egy japán csoportot, akik magyar tánccal léptek fel, ők állították össze a koreográfiát, az itteni zenekar muzsikált. Olyan már többször volt, hogy itt japán táncokkal léptek színpadra, de erre az alkalomra magyar táncokkal készültek. És nem kimonóban, hanem az alkalomhoz illően, népviseletet vásároltak, vajdaszentáiványi ruhákban táncoltak.

– Főként melyik korosztály nevez be a tánctanulásra? 

– Újabban egyre több egyetemista fog neki magyar táncokat tanulni, egyre többen belekóstolnak a kultúrába. De például az idén benevezett egy házaspár, 60 és 62 évesek, illetve Tokió vonzáskörzetében volt egy hölgy, aki 67 éves. De egy 72 éves öregúr is tanítványom volt, aki kitartóan végigtáncolta a napi öt órát. Ezek évek óta visszajárnak.

Tudni kell, hogy ha a japán odajön, akkor komolyan tanul, a komolyan szón van a lényeg. Amikor próbálok esetleg poénkodni, akkor először rám néznek, és látszik, hogy információként fogják fel a hallottakat, ezért szólnom kell, hogy hahó, csak vicc volt. Például hiába fordítom le a székely viccet, nem értik.

Különleges ugyanakkor a precizitás, a pontosság, ami rájuk jellemző. Persze, szükség van erre, hiszen szigetvilág az övék, és 125 millió ember munkáját kell megszervezni. Például a peronon meg van húzva két vonal, és biztos, hogy mindig pont ott fog kinyílni a vonat ajtaja, és a vonat nem késik. Ha valaki elmegy tőlünk Japánba, ne csak azt nézze meg hogy mit értek el, hanem azt is, hogy hogyan. Nagyon sokat dolgoznak, munkamániásnak hívják őket. Előfordult, hogy a hatodik emeleten tanítottam, és mellettünk pár emelettel lennebb építettek egy új épületet. Hatalmas felhőszakadás kerekedett, de a munkások felhúzták a fejükre a csuklyát, és folytatták, nem hagyták abba a munkát. Éppen emiatt, hogy sokat dolgoznak, és gyakran egy-két órát ingáznak a munkahelyükre, a táncos alkalmak inkább hétvégére vagy ünnepnapokra kerülnek. Van náluk április végén, május elején két hét, aranyhétnek nevezik, amikor sok hivatalos ünnep van, főként ekkor tudnak eljönni táncolni.

– Sikerült-e megbarátkoznod az ottani ízvilággal?

– Én hagyományőrzéssel foglalkozom, és az ízvilágban is a hagyományos erdélyi ételeket díjazom. Japánban a főfogás a rizs, illetve, mivel óceánnal van körülvéve, nagyon egészséges tengeri „herkentyűket” fogyasztanak, de ezek közül sok mindennel nem sikerült megbarátkoznom, az ottlét alatt mindig lemegy rólam egy kis súlyfelesleg.

– Amikor éppen nem Japánban oktatsz táncot, itthon is vannak csoportjaid? 

– Igen, vidéken néptáncegyütteseket is tanítok, jelenleg Mezőbodonban, Mezőmadarason, Erdőcsi nádon, Székelykálban, Vásárhelyen felnőtteknek, illetve iskolákban is oktatok néptáncot, ahol felkérnek erre.

– Vidéken még működnek néptánccsoportok, és számos településen, városi környezetben is oktatnak néptáncot a gyerekeknek. Mit tapasztalsz, mennyire van hanyatlóban ez a szép hagyomány? Prioritás-e még a szülők körében, hogy néptáncra járassák gyerekeiket? 

– A mi táncaink nem könnyűek. Az életformánk megváltozott, falun sincsenek minden hétvégén táncos alkalmak, az érdeklődési kör is megváltozott, ha a gyerek nem jár néptáncoktatásra, nincsen ahol megtanulja a táncainkat. Sok néptánccsoport van most Marosvásárhelyen, hála az égnek, van igény rá. Nagyon sok előnnyel jár, hiszen az a gyerek, aki meg tud tanulni egy néptáncot, abban kialakul az önkontroll, közösségbe jár, megtanulja, hogy meg kell fogni a párját, ami bizonyos korban nem is olyan egyszerű feladat, hiszen tele vagyunk gátlásokkal, amelyeket le kell vetkőzni. Ugyanakkor fejlődik a ritmusérzéke, tehát a tánc igen komplex dolog. Biztos vagyok benne, hogy az a gyerek, aki ezt meg tudja tanulni, az a kötelező iskolai anyaggal is jobban boldogul. Ugyanez a helyzet azzal, aki sportolni jár, sok a közös vonás a kettőben. Amit egy fellépés során a színpadon látunk, az már egy végtermék, ami mögött rengeteg munka van. Különböző szintek vannak, ha egy gyerekkel hetente egy órát találkozol, az valamire elég, de arra biztos nem, hogy profi táncost faragj belőle.